Tulajdonképpen elmondtam mindent a különböző személyiségtípusokról, úgyhogy ki-ki felismerhette volna már igazán, melyik csoportba is tartozik saját gyermeke. Nézze otthon, elemezze, gyűjtse össze az eseményeket és kész. Ráadásul már megvannak a nevelési alapelvek is, szóval kedves szülők, ne legyenek telhetetlenek! Végül is egy szülőtől ezt várják el, nem? Mágikus képességet. Azért döntött úgy, hogy gyermeket szeretne. Nagyon sok önvallomást hallottam már ezen a téren, de a leginkább őszinte egy nem feltétlenül high-level komédiából származik. Néha stratégiai munka után szoktam ilyeneket nézni, tudják, amikor csak úgy néz ki az ember a fejéből. Szóval nem is számítottam rá, hogy egy életrevaló bölcsességet kaphatok egyszer egy ilyen remekműből. Az elkeseredett főszereplő mindent megtett, hogy jó anya legyen, de nem igazán sikerült a célját elérnie. Legalábbis a nagy könyv leírása alapján egyértelműen elbukott e téren. Összetörve tett önvallomást, mely valahogy úgy hangzott, hogy szülőnek lenni hatalmas feladat – ezt senki nem is vitatta –, és a legrosszabb az benne, hogy mindent megpróbálunk, hogy a legjobbat nyújtsuk, hiszen gyermekünk élete a tét. Dolgozunk, küzdünk, nevelünk, és az eredményt majd a végén kapjuk meg. Nincs igazából gyakorló teszt vagy útközben meglévő egyértelmű ellenőrzési pont. Az igazi bizonyítványt majd a gyermek felnőtt korában kapja meg a szülő. Akkor fogja látni, hogy sikerült vagy sem. Valahol egyet tudok érteni az eszmefuttatással. Talán annyit tennék hozzá, hogy útközben azért, ha nehezen is, de lehet jó mérési pontokat találni. Viszont azzal is tudok azonosulni, hogy ne a nagy társadalmak által diktált mérőeszközök alapján ítéljük meg magunkat, és azt se hagyjuk, hogy mások ítéljenek meg bennünket standard felfogások alapján. A gyermekünk egyedi! Ezt ne felejtsük el! Nincs olyan, hogy mindenki számára jó nevelési irány. Még az is lehet, hogy egy ilyen fura rendszer segítségével, mint a RISE be is tudjuk kategorizálni őket, tehát trillion különböző kategória létezik, és akkor azt még nem is tettem hozzá, hogy mindezt vegyíteni kell a szülők személyiségével, a gyermek testvérének személyiségével. Szóval egy biztos: minden szülőnek be kell járnia saját útját. Nyitott szemmel kell járnia, hogy a megfelelő támogató eszközöket észrevegye, de hogy ő miként használja, mit hoz ki belőle, az megint csak rajta múlik. A RISE-zal is valahol ez a helyzet. Igyekszem Önöknek minden főbb kategóriából tapasztalatot hozni, és azt elmondhatom, hogy a rendszerek közül a legszélesebb körű konkrét adatgyűjtéssel és tapasztalattal rendelkezünk. De hogy minden szülő másként fogja használni az itt leírtakat, abban biztos vagyok. Az én célom az, hogy egyáltalán láttassam ezt a dimenziót is. Ha már ennyit elérek, akkor nem volt hiábavaló e munka.
Ahhoz viszont, hogy minél pontosabban tudja egy szülő alkalmazni ezt a rendszert, fontos még támpontot adni a beazonosításhoz. Bár tisztában vagyok vele, hogy egy jó édesapa vagy édesanya különleges tulajdonságokkal bír, de nem árt a konkrét, realista, tapasztalatokon alapuló támpont megléte sem. A beazonosítás egy igazán jó szakember szempontjából nem kizárólag abból áll, hogy egy ideológiához, metodológiához próbálja odaadni a kulcsot. Ennél sokkal fontosabb, hogy tudatosítsa a rendszer használójával, hogy bár a RISE konkrét és igen szisztematikus, a kategóriák egyértelműen vannak meghatározva, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki számára minden ugyanúgy hat. Nagyon fontos tudni, hogy amikor személyiséget vagy viselkedést elemzünk, akkor egy nagyon fontos és kritikus befolyásolási faktorral számolnunk kell: magunkkal. Ez az, ami az én szememben például egyértelműen a rendszereket részesíti előnyben egy-egy szakember véleményéhez képest. Miről is beszélek konkrétan?
4.1. Saját szemüvegünk
Arról, hogy minden eseményt, minden reakciót, minden döntést, így minden személyiséget a saját magunk személyiségén vagy viselkedésén keresztül ítélünk meg. Mondok egy konkrét példát. Az elsődleges személyiségtípusom Expert, ráadásul nagyon erős mértékben, 1-10-es skálán 8-as erősségű (a skálázásról később részletesen szólok). Ebből kifolyólag a rendszerszemléletem, a rendszeretetem, az objektivitásom és realista érzékelésem nem átlagos. Ne aggódjanak, ennek megvannak a maga negatív irányú hatásai is, de most nem azért vagyunk itt, hogy engem ostorozzunk. Vagyis ha én azt mondom egy adott személyről, hogy rendszertelen vagy rendetlen, vagy érzelgős, az korántsem jelenti azt, hogy az átlagos szinteket feltételezve igazam lenne. Ha mondjuk adott egy Expert 6-os ember, az tökéletes munkára képes, jó szakember, rendszerben gondolkodik. Semmi jogom nincs hozzá, hogy „felületesnek” hívjam. Pedig huszonévesen sokszor megtettem. Senki nem kérdezte, hogy „önmagadhoz képest vagy úgy az átlaghoz képest nézed a kollégát?”. Hiába is kérdezte volna, persze hogy önmagamhoz néztem. Kihez máshoz hasonlítottam volna? Igazam lett volna akkor, ha azt mondom, hogy az adott személy nem alkalmas mondjuk pénzügyi területre? Természetesen nem. Abban igazam lett volna, ha azt mondom, hogy az én pénzügyeim intézésére nem alkalmas? Természetesen igen. Amikor saját gyermekünkről van szó, leginkább az a tévhit él az emberekben, hogy minden szülő „el van ájulva” saját gyermekétől. Ez nyilván igaz úgy általában, viszont a mindennapokban saját személyiségünkön keresztül mondunk véleményt róla is, mint bárki másról, maximum sokkal finomabban. Bár azért tegye mindenki szívére a kezét, ez sem biztos. Nagyon helyzet függő a történet. Vagyis, ha objektíven akarunk gyermekünkről nyilatkozni személyiségével, viselkedésével kapcsolatban, annak van egy elengedhetetlen kelléke: a tökéletes önismeret. A legtöbb szülő azért nem tud jó szülővé válni, mert saját magát nem ismeri kellő mértékben. És ha ez így van, akkor dolgozhat, küzdhet, nagy esélye van arra, hogy a gyermek nevelése minden jóakarat ellenére is félremegy. Sose felejtsük el, hogy minden tulajdonság, minden viselkedési forma, mindennemű reakció, kommunikáció otthon az „eredeti személyiségünkön” keresztül hat ránk. Ha nyugalmi helyzetben vagyunk, akkor a külső impulzusokat a „jelen személyiségünk”, de az igazi döntést, ítéletet az „eredeti személyiségünk” fogja meghozni. „Ne legyél már ennyire szétszórt!”. Ez egy egyszerű, szülőktől igen sokszor elhangzó mondat. Nem is sejtetnénk, hogy mennyire eltérő valóságtartalommal bírhat mindez. Ha egy Expert 5-ös apa mondja ezt fiának, akkor komolyan kell venni az intelmet, mert azt jelenti, hogy apa rendszeretete átlagos szinten van, tehát ha gyermeke ez alatt teljesít, akkor lépni kell az ügyben. Nézzük ugyanezt a példát egy másik szemüvegen keresztül! Apa teljesen szétszórt, mondjuk 0-ás Expert. Életében nagyon sok kudarc érte emiatt, és hatalmas személyiségmódosulással feltornázta magát egy 4-es Expert szintre. Vagyis az eredeti személyisége 0-ás, a jelen személyisége 4-es Expert. Azért változtatott, mert nem bírta elviselni saját szétszórtságát, és soha nem lesz elégedett saját maga rendszerezettségével, valójában 10-es Expert szeretne lenni. Fia Expert 5-ös szinten van, megfelelő rendszeretettel bír. De apának, aki egész életében a 10-es Expert szintet akarta elérni – persze sosem tudta – szent célja, hogy majd fiából kényszeríti ki, ami neki nem sikerült. Ha ő mondja a fiának állandóan ezt a leoltó mondatot, az még korántsem jelenti azt, hogy ezzel a fiatalembernek bármit is kellene tennie. A baj az, hogy kell sajnos, mert apának meg kell felelni. Mi a vége a történetnek? Elkezd a fiú dolgozni az amúgysem rossz Expertjén, még Expert-ebb lesz. Még inkább észreveszi apján, hogy ez csak egy hatalmas szerepjáték. Vagyis a fiú teljesen feleslegesen bemódosította magát, energiákat kötött le, romlik a teljesítménye, mert egy víziónak kíván megfelelni, majd rájön arra, hogy mindez értelmetlen volt, és ráadásul „bagoly mondja verébnek…”, szóval meglesz apjáról a nem feltétlenül pozitív véleménye. Megérte? Nem. Akart bárki is rosszat? Nem. Jó lett a vége? Nem. Azzal tehát legyünk tisztában, hogy akkor tűzzük ki a sikeres gyermeknevelést célul magunk elé, ha egy jó adag önértékelésen túlvagyunk és valóban tudtunk szembesülni a tükörrel. Az emberek persze nem szeretnek tükörbe nézni e módszer mentén. Saját magukért legtöbben meg sem teszik. De itt most nem is erről van szó. Szülőként nem kérdés, hogy mekkora a fájdalomküszöbünk, meg kell tennünk! Csak a gyermekért? Semmiképp? Ha más nem, önző egyéni érdekből! Mert a gyermek minden személyiségtípusú szülőt elfogad, ha az önazonos. Nincs jó vagy rossz szülő személyiség a világban. Ha valaki ezt mondja, akkor hagyjuk ott. Az persze megint más kérdés, hogy egy Ruler szülő Ruler szülőként lesz sikeres szülő, a Supporter meg Supporterként, és így tovább. Nehogy elhiggyük azt, hogy egy adott központi sablonhoz kell igazodnunk, ha azt akarjuk, hogy gyermekünk sikeres legyen, és a végén még szeressen is bennünket! Egy dolgot nem fog elfogadni egy gyermek: ha neki kell megküzdeni apa vagy anya komplexusaival. Ebben az esetben menekülni fog otthonról, ahogy lehet.
4.2. A KID gyermek személyiségének beazonosítása (4-9 éves kor között)
A gyermekek személyiségének korai gyermekkorban történő beazonosításához egyértelműen a szülők személyisége adja meg az irányt ahhoz, hogy a gyermek személyiségét be tudjuk azonosítani. Tesztet tölteni a gyermekek felügyelet mellett is nagyjából 9 éves korban tudnak elkezdeni, pontos személyiségtípus beazonosítást a szülők konkrét segítsége nélkül előtte nem igazán lehet végezni. Vagyis egészen kis gyermekeknél létkérdés a beazonosításhoz használt lencse tökéletes élessége, saját személyiségünk ismerete.
A RISE esetében is ebben a korban a szülők megfigyelésén alapul a személyiségelemzés. Első körben fel kell mérni a gyermekről beszámolót adó szülő személyiségét, majd minden egyes választ a gyermekkel kapcsolatban ebbe a személyiségtípus környezetbe kell elhelyeznünk.
5. ábra: RISE KID elemzés elemző diagramja (amikor a szülő jól értékeli gyermeke személyiségét)
Fehér szín: a gyermekre nem jellemző személyiségtípus
A fő cél, a gyermek eredeti személyiségének beazonosításához első lépésként a szülő eredeti személyiségének beazonosítása. Az ábrán egy minta példát láthatunk. Valóban mintának tekinthető, mert ilyen jól azért ritkán ismerik gyermeküket a szülők, de itt egy Expert szülő beszámolója alapján készült az elemzés, és személyiségtípusából adódóan a kedves apuka egy hétig tanulmányozta gyermekét, mielőtt nekilátott volna a teszt kitöltésének. Mivel korai gyermekkorról van szó, így nem komplex személyiségtérkép elkészítésére törekszünk. No nem azért, mert mondjuk egy hatéves gyermeknek ne lenne olyanja. Inkább azért, mert mégiscsak a szülők beszámolója alapján készül az elemzés, így bizonyos mélységek értelmezésénél előfordulhatna tévedés, az pedig megengedhetetlen egy gyermek értékelésekor. A tesztben lévő kérdésekre a gyermekkel kapcsolatban a szülő válaszolt, de a személyisége ismeretének fényében egyértelműen láthatjuk, miért nyilatkozik úgy gyermekéről, ahogyan a válaszokból kiolvasható. A szülő – jelen esetben az apuka – Expert-Supporter személyiségtípus, és valószínűleg ezzel tisztában is van. Látszik, hogy komoly energiákat fordított gyermeke feltérképezésére, hiszen hajszálpontosan határozta meg viselkedése alapján a gyermek személyiségét. Egy Individual-Ruler gyermekről van szó, aki ennek köszönhetően tökéletes ellentéte édesapjának, mely komoly nevelési kihívásokkal jár majd. A rendszer már jelzi is az apuka felé, hogy ebből a kapcsolatból általában az következik, hogy a szülő elkezdi a gyermek személyiségmódosítását, hogy neki kedvezőbb legyen a gyermek viselkedése, vagyis jelen esetben a „szülő személyiségmódosító hatása” Expert-Supporter. Nagyon oda kell figyelnie az apának arra, hogy ha ez bekövetkezik, akkor komoly lépéseket tesz gyermeke sikertelen, stresszes, boldogtalan gyermekkora kialakítása felé.
6. ábra: RISE Kid elemzés, a gyermek eredeti személyiségét beazonosító indexek táblája (amikor a szülő jól értékeli gyermeke személyiségét)
Kék szín: a gyermekre jellemző
Fehér szín: nem a gyermekre jellemző
7. ábra: RISE Kid elemzés, a gyermek eredeti személyiségét beazonosító indexek táblája (amikor a szülő jól értékeli gyermeke személyiségét)
Kék szín: a gyermekre jellemző
Fehér szín: nem a gyermekre jellemző
Tökéletesen végigkövethető, hogy a szülő jól határozta meg az adott kategóriákban gyermeke személyiségét, azok következményeit, melyek az introvertált vagy épp az extrovertált oldalra helyezik a gyermeket. Itt a szülő láthatja, hogy a gyermek személyisége mit jelent konkrétan majd a gyermeknevelésben, és mit jelent az oktatásban. Tehát fel tud készülni arra, hogy gyermekének eredeti személyisége milyen kihívásokat okoz majd a jövőben. Ez alapján a gyermeknevelési módszertant is ki tudja alakítani úgy, hogy megőrizze gyermeke eredeti személyiségjegyeit, és ne azok társadalmi elvárásokhoz való besimulása legyen az eredmény, stresszt okozva ezzel a gyermek számára.
A jelenlegi példánál maradva, ebben az esetben a szülőknek le kellett ülni és értékelni a helyzetet. Mivel látják, hogy az apuka személyisége számára komoly kihívást jelent majd a gyermek személyisége, irritálni fogja őt, és félő, hogy az apa domináns pozícióját használva komoly módosító hatást végez a gyermeken, ezért meg kell találni ennek ez értelmes menedzselését. Látható, hogy a gyermek boldogsága akkor érhető el, ha az apa megtanul „tűrni”. Az is világos, hogy a gyermek a hagyományos oktatási és társadalmi közösségekben túl proaktív lesz, komoly gondok lesznek vele, ezekre előre fel kell készülni, és már az első közösségektől kezdve úgy kell választani számára az irányt, hogy minél kevésbé hagyományosabb oktatási környezetbe kerüljön. Így fogja tudni megőrizni eredeti személyiségét, így lesz boldog, sikeres felnőtt. A különböző személyiségű gyermekek különböző nevelési módszertanát e könyvben is bővebben kifejtem.
Nézzünk egy másik példát, ahol a tesztet kitöltő szülő nem volt tisztában gyermeke személyiségével! Ebben az esetben hogyan reagál az értékelés, és mi a teendő?
8. ábra: RISE KID elemzés elemző diagramja (amikor a szülő nem jól értékeli gyermeke személyiségét)
Láthatjuk, hogy a gyermek személyisége nagyon hasonlít a szülő személyiségére, legalábbis ami az eredeti személyiségállapotot illeti. A különbség csupán annyi, hogy a szülő elsődleges személyisége a Ruler, amíg a gyermeknél ugyanez az Expert, a másodlagos személyiség pedig a szülőnél az Expert, a gyermeknél pedig a Ruler. Vagyis igen objektív párosról van szó, és elmondhatjuk, hogy „az alma nem esett messze a fájától”. És ez okoz is némi félreértést szülői fronton, hiszen a szülő a gyermekét Supporter-Expert személyiségűnek látja. Nyilván az ő Ruler elsődleges jegyéhez képest az, hogy a gyermek csak másodlagos személyiségében Ruler karakter, gyengének tűnik. Ezt fogalmazza meg Supporter jellegben. És a gyermek úgy is viselkedik már, ahogy a szülő elvárja tőle. Láthatjuk a szülő módosító hatását a gyermekre, ami jól mutatja, hogy nem engedi kibontakozni a benne lévő Rulert, hanem egyértelműen a Supporter irányba tolja azt. Vagyis egy szófogadóbb, nem akaratos, nem vezető karakterű gyermeket szeretne látni otthon. Mi ennek a következménye? Nézzük meg a gyermek tanulmányi indexeiben.
9. ábra: RISE Kid elemzés, a gyermek eredeti személyiségét beazonosító indexek táblája (amikor a szülő nem jól értékeli gyermeke személyiségét)
Kék szín: a gyermekre jellemző
Fehér szín: nem a gyermekre jellemző
10. ábra: RISE Kid elemzés, a gyermek eredeti személyiségét beazonosító indexek táblája (amikor a szülő jól értékeli gyermeke személyiségét)
Kék szín: a gyermekre jellemző
Fehér szín: nem a gyermekre jellemző
Jól mutatja az értékelés, hogy a szülő teljesen más oldalra helyezi gyermekét az introvertált-extrovertált választékból. Ez komoly gondot jelenthet számára, ha valóban meg akarja őrizni gyermeke személyiségét, ha hobbit vagy tanulmányi irányt választ számára. Ha be akarja íratni sportolni, ha otthon elvárásokat támaszt vele szemben. Hiszen mindig abból indul ki, hogy gyermeke „gyenge karakter” és erős karakterű szülőként folyamatosan elégedetlen lesz az amúgy Expert-Ruler, igen domináns gyermekkel szemben. Az Expert gyermek pedig előbb-utóbb értékítéletet mond az őt rosszul nevelő szülőről. A végén mindenki veszít. Hogy milyen mértékben ismeri félre a szülő a gyermekét, azt az introvertált-extrovertált oldalak közötti „tévedések száma” jelzi, melynek magyarázatát a következő leírásban olvashatják.
Láthatjuk a gyermek jelenlegi módosulásának komolyságát, veszélyességi szintjét is. Ha összevetjük, hogy hány alkalommal tette a szülő nem megfelelő helyre a gyermek személyiségét az „introvertált” és „extrovertált” oldalak mentén, akkor egyértelmű képet kapunk arról, hogy milyen mértékű beavatkozás szükséges. Ehhez a legegyszerűbb a RISE Kid elemzés konkrét, kicsit szárazabb, és néhol ijesztő szövegezését végigvenni.
Maximum 2 index esetében tér el a személyiségoldal. A gyermek eredeti személyisége és a gyermek személyisége a szülő véleménye alapján az eredmény diagrammokon.
A gyermek személyiségéhez megfelelő környezet biztosított, külső környezete tiszteletben tartja a gyermek személyiségét, annak fejlődését. Ennek köszönhetően a gyermek általános stressz szintje normál értéket mutat, megfelelő úton halad egy sikeres, kiegyensúlyozott élet felé.
3-4 index esetében tér el a személyiségoldal a gyermek eredeti személyisége és a gyermek személyisége a szülő véleménye alapján az eredmény diagrammokon.
A gyermek személyiségének szempontjából nem megfelelő a jelenlegi környezet. A gyermek úgy érzi, hogy külső környezete számára valódi személyisége nem megfelelő, és saját maga elfogadtatásához szerepjátékra van szüksége, a szülő és a gyermek közötti harmónia időszakosan nem megfelelő. Ennek köszönhetően a gyermek általános stressz szintje már kimutatható, hosszabb távon károkat okozhat fejlődésében. Ajánlott a jelenlegi fejlesztési módszerek újragondolása, külső környezettel történő egyeztetése, a külső környezetben változások végrehajtása.
5-6 index esetében tér el a személyiségoldal a gyermek eredeti személyisége és a gyermek személyisége a szülő véleménye alapján az eredmény diagramokon.
A gyermek személyiségének szempontjából nem megfelelő a jelenlegi környezet. A gyermek úgy érzi, hogy külső környezete számára valódi személyisége elutasított, és saját maga elfogadtatásához más személyiség elsajátítása és bemutatása szükséges rövid és hosszú távon egyaránt. Ennek köszönhetően a gyermek általános stressz szintje magas, mely rövid és hosszú távon is károkat okoz fejlődésében. A jelenlegi nevelési módszer azonnali átgondolása, megváltoztatása és a külső környezettel történő haladéktalan egyeztetése szükséges.
A jelenlegi helyzetben a megoldás az volt, hogy a szülő számára világossá kellett tenni azt, hogy bizony gyermeke akaratos, domináns tud lenni, és a legjobb az, ha ennek otthon a megfelelő mértékben ő is teret enged, hiszen ha mindez az otthon elfojtott akarat a közösségi életben kap zöld lámpát, annak komoly következményei lesznek. A gyermeket Ruler irányba kell nevelni, még ha a szülő Ruler szintjéhez képest – már csak korból fakadóan is – gyengének és könnyen irányíthatónak tűnik is a gyermek. Vagyis a gyermeknél el kell kezdeni a Ruler motivációkat alkalmazni, és nem akkor kell dicséretben részesíteni, ha otthon egy hang nélkül el van a sarokban magának, mert ez nem az ő személyisége. Ez a szülő felé mutatott kép, amelynek bemutatása nap mint nap komoly stresszt okoz a gyermek számára. Vagyis hagyni kell egy kicsit „rosszalkodni”, egy kicsit ki kell engedni a „tökéletes gyerek vagyok” pózból. És ezt javasolt együtt elkövetni a szülővel. Versenyezzenek, motiválja őt nyereménnyel, éljék meg együtt a győzelmeket!
4.3. A YOUTH gyermek személyiségének beazonosítása (9-16 éves kor között)
Az olvasni biztonsággal tudó gyermek személyiségének beazonosítása már komplex szinten megoldható. A kérdések összeállításánál persze figyelni kellett arra, hogy az ő nyelvükön szóljunk hozzájuk, könnyen érthetővé tegyük számukra a válaszadást. Fontos visszajelzés számunkra, hogy a RISE Youth teszteket kitöltő, a tesztkörnyezetbe jelölt 786 gyermek egyikének sem okozott gondot a válaszadás. Van, aki 9-10 éves korban még igényli a kérdések értelmezésének szülő által történő jóváhagyását, de ez is személyiségtípustól függ természetesen, és nyilván kitalálhatják már, hogy nem a Ruler vagy az Individual az, aki ennyire biztos akar lenni a dolgában. A gyermek ebben a korban indulhat el a nagyon komoly személyiségmódosulás útján, ebben a korban alakul ki az idolkép, ami majd egész életén át végigkíséri, és ilyenkor látható az első egészen konkrét eredmény arról, hogy milyen szülők is voltunk ezidáig. Kritikus, izgalmas, hátborzongató. Ezekkel a jelzőkkel szokták ellátni ezt a mérést azok a szülők, akik már átélték ennek a gyönyörét. Nagyon fontos hangsúlyozni – ha még emlékeznek a személyiség és a viselkedés élettani görbéjére az első fejezetből –, hogy a gyermek személyiségére valóban módosító hatással bíró korszak a 9-14 éves kor, és amikor bekerül a középiskolába, akkor elsősorban a viselkedése fordul ki saját magából. Ez utóbbi sokkal látványosabb tud lenni, ezért is keverik össze nagyon gyakran a problémák jelentőségét. Úgy is megfogalmazhatnánk a folyamatot, hogy ha gyermekünk személyiségét meg akarjuk óvni, akkor a legfontosabb a 14 éves korig terjedő időszak, utána pedig az addig megőrzött személyiségének csúcs- és mélypontjait fogjuk tapasztalni viselkedésében.
4.3.1. A Youth gyermek komplex személyiség életút elemzése
9. ábra: RISE Youth sport elemzés központi diagramja
Ahogy az ábra mutatja, ebben a korban egyértelműen definiálható a három személyiségállapot – eredeti, jelen, idolikus – és a viselkedési forma, amit a gyermek az elkövetkezendő 6-12 hónapban tervez megvalósítani céljai eléréséért. Az ábrán egy Supporter-Expert gyermek profilja látható, aki jelen személyiségében a Ruler személyiségfaktort megpróbálja feljebb tornázni, érdekei jobb érvényesítése érdekében. Ezáltal elveszíti valódi Expert és Supporter karakterét, tehát nyomulósabb, sokszor akaratos lesz, és a tőle amúgy elvárható rendszeretet, stabilitás, szerethető gyermek képe elvész. A szülők ilyenkor panaszkodhatnak arra, hogy a gyermek jó tanuló volt, rendet tartott otthon, szerették az osztálytársai, sok barátja volt, de az utóbbi időben szétszórt, nem tartja be a szabályokat, és sokan panaszkodnak néha agresszív fellépésére. Igen, ilyen az, amikor egy 0 értékű Ruler személyiséget megpróbál valaki Rulerré faragni. A 14 éves kislánynak elege lett a jókislány szerepből. Abból, hogy sokan kihasználták, ha valakinek szüksége volt rá, akkor ő mindig ott volt, de ha neki kellett volna támogatás, akkor nem talált igaz barátra. Mivel a Supporter karaktert sokszor kihasználják az életben, természetes reakció az ilyen típusú módosulás. Ha megnézzük, rövid távon sem tervezi elhagyni ezt a Ruler módosulást, sőt már 2 egységről 3-ra tornázza fel, úgy érzi a jelenleg magára erőltetett dominancia még nem elég. Vagyis ha eddig gondok voltak a tanulmányi eredményekkel, a viselkedésével, ezután ezek a problémák csak erősödni fognak, ha a szülők nem lépnek közbe. Ekkora a baj? Egyszerűen a kislány már ezen az úton halad, és drasztikus beavatkozásra van szükség? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához az idolikus személyiséget kell megvizsgálnunk. Ha ugyanis már ott is kimutatható a Ruler jellegre történő áttérés, akkor ez egy hosszú távú, igen rossz és sikertelen irány. Ráadásul ebben az esetben a módosulás valószínűleg otthonról ered, tehát egyértelmű kritika lenne a szülők felé. De az idolikus személyiség egyértelmű Expert irányt mutat, másodlagos Supporter személyiséggel. És bár itt is megjelenik a Ruler, de az nem az agresszív, akaratos fellépést, hanem a kislány szakmaiságának elismerését, a tudásáért járó dicséretet fogja támogatni. Vagyis a módosulás feltehetően társaitól jön, és a szülők igyekeznek jól nevelni lányukat, megtartani személyiségét, és nem akasztanak dominanciával kapcsolatos elvárást a nyakába. Ebben az esetben egy komolyabb beszélgetés, és a társak óvatos felügyelete és szelekciója mindenképp jó megoldás lehet. Amit a kislány Expertként elvégez majd önmaga is, már éppen folyamatban van, ehhez hívja segítségül a Ruler erőt, és ebben kell támogatni őt a szülőknek.
Nagyon fontos, és maga a diagram együttes jól szemlélteti, hogy egy valódi nevelési útmutatóhoz, az adott helyzet valódi értékeléséhez sosem elegendő statikusan vizsgálni a dolgokat. A személyiség alakulását folyamatában, dinamikusan kell elemezni, és az alapján szükséges a megfelelő lépéseket meghozni.
4.3.2. A Youth gyermek tanulmányi és sport indexei
Azon túlmenően, hogy egy bonyolult diagramon keresztül egészen egyértelműen meg lehet határozni egy adott gyermek személyiségének alakulását, a legfontosabb feladata egy igazi rendszernek az, hogy a szülők, sőt ilyen korban már a gyermek számára is a gyakorlatba történő átültetésről is gondoskodjon. Mert oké, értem én szülőként, hogy a kislányom Ruler személyiségmódosulást erőltet, de mit jelent ez számára a való életben, a mindennapokban, az iskolában, a sportban?
A diagramok elemzése és a személyiség beazonosítás mentén egyértelművé kell tenni, hogy mire számíthat a gyermek és a szülő. Ezt a személyiség adatoknak index jellegre történő átfordításával lehet megoldani. Az alábbi indexek segítségével az élet különböző területein is jól nyomon követhető, hogy az a változás, amit a kislány magára erőltetett, milyen teljesítménybeli változásokat, beilleszkedési módosulásokat okoz számára.
10. ábra: RISE Youth tanulmányi indexek általános jellemzői
11. ábra: RISE Youth Ajánlott szakma index, Tanulmányi index, Vizsga index
12. ábra: RISE Youth sport index
A Youth kor kiemelten fontos a gyermek és szülő számára egyaránt. Persze minden kor nagy jelentőséggel bír, de ez az első mérföldkő, amikor valódi méréssel meg lehet állapítani, hogy a gyermek személyiségfejlődése hogyan is halad. Ráadásul ebben a korban a beavatkozás még igen hatásos. Egyik hétről a másikra érhető el látványos eredmény, hiszen a kialakult személyiségmódosulások még „ingoványos talajon” állnak, nem szilárdultak meg, az új személyiségjegyekhez való ragaszkodás még nem erős. Sokszor mértünk már 60% feletti személyiségmódosulást, ami egy felnőtt személynél már komoly énkép problémára, és teljes életének azonnali átgondolására ad figyelmeztető jelet. Viszont ebben a korban egy komoly beszélgetés, és a gyermek nevelési környezetének átrendezése megnyugtató eredményt hoz. A legfontosabb talán az, hogy a szülő és a gyermek is kap egy tükröt. Nem szokott meglepődni egyik fél sem. Személyes tapasztalatom is van már arról, amikor megtörténik az első családon belüli beszélgetés, és fontos, hogy ilyenkor „komoly fialatemberként” tekintsünk gyermekünkre. Ne gondoljuk, hogy nem érti meg a sokszor nagyon bonyolultnak tűnő elemzéseket is. Hiszen az esetek többségében pontosan meg tudja fogalmazni, hogyan jutott idáig a helyzet. Ráadásul az első igazi alkalom arra, hogy a gyermek személyisége kapcsán kialakuljon a családon belül egy „közös nyelv”. Megérthetik egymást a családtagok, ki, miért gondolkodik, dönt úgy, ahogy, és könnyebbé válik egymás elfogadása. Több száz műhelymunkát tartottam már az üzleti életben, sportban, amikor a csapattagok egymás előtti felfedése személyiség szempontból azonnali csapatkohézió erősödést jelentett. Mindig öröm volt nézni, hogy egy működni nem képes szervezeti egység, vagy egy komoly belső konfliktusokkal küzdő sportcsapat hogyan érti meg belső problémáit, és hogyan fogadják el egymást, hogyan növekszik ezáltal az összhang. Nos, ezt az érzést meg kell szorozni, és akkor kapjuk meg, mit is érez az ember, amikor ugyanezt egy családon belül tapasztalja meg.
4.3.3. Youth gyermek idolkép mentén megváltozott személyiséggel.
Az idolkép alapú változást, ahogy már említettük, ebben a korban tökéletesen ki lehet mutatni. Sőt, ami ennél fontosabb, meg is lehet állítani.
13. ábra: RISE Youth elemzés központi diagram: idolkép alapú személyiségváltozás
Tökéletesen látni, hogy az Individual-Supporter gyermek komoly módosulásba kezdett saját személyiségét illetően. Az Expert-Supporter irányba mozdult el, hátrahagyva Individual jellegét. Vagyis kreativitását, dinamizmusát, kommunikációs hatását, befolyásoló és motiváló képességét rendszerszemléletre, rendszeretetre, tények elemzésére kívánja cserélni. Mint utólag kiderült, édesapját követve, akire felnéz. Jelen személyiségében már elhagyta az Individual jelleget, elsődleges személyiségét lecserélte Supporter-re, és a folyamatot tovább kívánja tolni előre, hiszen az idolikus személyiségében már az Expert is elsődlegesként szerepel. Ennek hatása jól látható rövid távú viselkedésében. „Kétpólusúvá” vált, vagyis környezete számára – saját maga számára is – teljesen kiszámíthatatlan lett. Egyszer Individual, vagyis állandóan mozgó, az újdonságot imádó, néha szétszórt, emóciók mentén döntést hozó, máskor pedig ennek ellenkezője, az újdonságot első körben elutasító, introvertált, tényeken alapuló döntést hozó….nem sorolom tovább, értik miről is van szó. Az édesapának, mint a fő idolnak kellett elbeszélgetni a kislánnyal, hogy több, néha egymástól teljesen különböző utak vezetnek a sikerhez. De egy biztos: mindenki a saját maga útját kell járja, nem egy másik emberét, és bár nagyon örül apaként, hogy a lányával ilyen kapcsolatot tudott kialakítani, a saját boldogsága érdekében persze lehet kicsit rendszerezettebb, de élje ki Individual jellegét. Ezt új hobbival, utazásokkal a szülők meg is támogatták.
4.4. A JUNIOR gyermek személyiségének beazonosítása (17 éves kor felett)
A gyermekkor végét RISE szempontból a junior állomás jelenti. Hivatalos megfogalmazásban úgy tartjuk, hogy 17 éves kortól a munkában eltöltött első év végéig terjed az időszak, amikor még junior és nem felnőtt értékeléssel kapunk reális eredményt. Maga az értékelés már a felnőtt sablont mutatja egyébként, hiszen a felnőtt kor küszöbén lévő fiatalemberről van szó. A junior tesztcsoportunk 886 főből áll. Közülük 612-en lettek felmérve Youth módszerrel és 312 olyan gyermek van, aki már Kid módszerrel is be lett azonosítva, vagyis végigkísérhettük teljes gyermekkorukat. Ebből kifolyólag a junior benchmarkok jelentősen pozitívabb képet mutatnak a RISE adatbázisában, mint az a való életben megfigyelhető, hiszen azok a szülők, gyermekek, akiknek a tudomására jutottak már korai gyermekkorban a személyiségükkel kapcsolatos információk, nyilván tudatosan figyeltek arra, hogy a nevelés, a fejlődés valódi legyen, ne pedig személyiségmódosulások, mélyebb torzulások árán történjen. A tesztcsoport minden egyes gyermekénél megállapítható volt, hogy a korai gyermekkorban mért személyiségmódosulásuk jelentősen csökkent, átlagos értéke 18% volt, ami a normál határ alatt van. Ugyanez az átlagszám a Youth tesztek esetében még 39% volt, tehát a nevelési módszerváltás komoly eredményeket hozott az érintett gyermekeknél.
14. ábra: RISE Junior elemzés központi diagramja
A Junior értékeléseknél ugyanúgy végigkövethető a komplex személyiség életút. Azt viszont fontos megjegyezni, hogy ilyenkor egy személyiségmódosulás felszámolása már komolyabb kihívás a szakemberek számára. Abban is változás van, hogy a Junior elemzéseknél mindig kérdés, hogy a gyermek saját maga szeretné az elemzést, és az ezzel járó tanácsadást meghallgatni, vagy a szülőkkel kiegészülve képzeli el azt.
Fontos különbség a Junior és a többi gyermekelemzés között, hogy a Juniorok esetében már konkrét válaszokra konkrét kérdésekkel tud reagálni a rendszer. Amíg egy Youth esetében szakmai irányokat tud mutatni, definiálhatók a lehetséges és javasolt utak, addig a Junior elemzés mentén egy adott kérdésben eldöntendő igen/nem választ is lehet adni. „Nekem való a pénzügyi terület vagy inkább nem?”. Aztán egyértelmű támogatást ad több lehetséges út közül történő választáshoz is. „Mérnöknek, kommunikációs szakembernek vagy vezetőnek tanuljak inkább?”. Nyilván ha mindegyikre van lehetősége az adott gyermeknek, akkor a személyisége egyértelműen megmutatja, hol is lesz a legsikeresebb. Persze az is személyiség függő dolog, hogy ki, mennyi irányt enged meg magának, de a mai versenyhelyzetben, és az elkövetkezendő években a munkaerőpiacon meglévő kihívásoknak köszönhetően egyre nagyobb hangsúly van azon, hogy elsőre jó szakmát válasszunk. Mert persze tanulni, új ismereteket megszerezni mindig jó, de piacképesek akkor leszünk leginkább, ha konkrét karriert építünk, egzakt tapasztalatot szerzünk. A munkaadók is egyre inkább elvárják a „tudd mit akarsz” hozzáállást, és egyre nehezebben viselik a „biológusnak készültem, de a végén úgy gondoltam bankár leszek” attitűdöt. Nyilván ha ez a kihívás valakinek nem probléma, akkor nem kell foglalkoznia a könyvnek ennek a részével. Elég sok fejvadász és recruitment folyamatot levezettem már, és persze mindenki elismerően nyilatkozik a komplex területváltók bátorságáról, merészségéről, és nagyon jó, ha valaki nem fér bele abba a bizonyos dobozba, de ha állandóan és mindenhonnan kilóg nem egyedi személyisége, akkor sorozatos rossz döntései miatt előbb-utóbb nem az elismerést fogja előhívni az emberekből. Ezt bátran elhihetik nekem.
Ebben a korban döntenek a gyermekek az oktatás mellet a sportkarrierjükről is. Ez a legtöbb akadémiai rendszer legnagyobb kihívása. Hiszen ilyenkor már eldől, ki mennyire tehetséges valójában, mekkora jövő áll előtte. Nagyon sok esetben pont ezért fordulnak hozzánk a szülők, hogy érdemi támogatást tudjanak nyújtani jelenleg is aktívan sportoló gyermekük számára. Minden esetben az üzleti- és a sportkarrier összevetése van porondon. Mit, miért áldoz be a gyermek. Nyilván érthető a szülői aggodalom. Persze fontos az elemzésnél, hogy ne menjen túl az „ajánláson”. Be kell mutatnia azt, hogy a gyermek mire lehet képes az üzletben, milyen területen tudná a legnagyobb sikert elérni, és azt már a gyermek össze tudja vetni az aktuális sport helyzettel. Ráadásul egyértelműen megérti kihívásait a sporton belül, miért gondolkodik azon egyáltalán, hogy abbahagyja-e, miért vannak kérdései a jövőjével kapcsolatosan e téren. Ilyenkorra derül ki az is, hogy az adott sportágban a szakemberek meg tudták-e valóban tartani a gyermeket.
Tulajdonképpen elmondható, hogy a junior kor a teljes gyermekkor lezárása mellett a gyermeknevelés első, igazi megmérettetése, bizonyítványa. Tökéletes ellenőrzése annak, hogy amit szülőként megtettünk gyermekünkért, annak konkrétan milyen hatásai lettek, és gyermekünk hol tart személyiségében a felnőtt kor küszöbén. Fontos látni, hiszen ilyenkor még mindig egyszerűbb a beavatkozás, a korrigálás, mint mondjuk egy 10 éves karrierrel és két gyermekkel a felnőtt korban szembesülni a rossz döntésekkel. Maga a RISE és az én érdeklődésem is a gyermekkor iránt abból eredt, hogy hol is lehetne vagy kellene beavatkozni a folyamatba ahhoz, hogy a személyiségmódosulás mértéke ne öltsön riasztó mértéket, mellyel olyan szinten térünk el egészséges önmagunktól, hogy annak egész életünkre nézve komoly következményei legyenek. Mert persze sosem késő változni, csak minél több, életre szóló döntést hozunk, annál fájdalmasabb. Ha ezt az elméletet nézzük, akkor az utolsó esély a komoly fájdalom nélküli beavatkozásra a junior kor. Érdemes komolyan venni.
4.4.1. Tanácstalanság miatt stresszben lévő junior gyermek
A junior korban sokszor fordul elő, hogy a gyermekek nem tudják eldönteni, hogy milyen „szerepet” kellene alakítaniuk az életben. Ebben a korban már elég nagyok, és gondolkodásuk is érett ahhoz, hogy ráébredjenek, szerepet tudatosan is meg lehet formálni. Ha személyiségüket többször elutasították saját közvetlen környezetükben – otthon, az iskolában, a közösségben, ahol sokat vannak –, akkor személyiségüket berendezik „úszó profilra”, ami azt jelenti, hogy minden személyiségfaktort ugyanolyan fontosnak tartanak. Egyszerre akarják képviselni tökéletesen egyenlő arányban mindegyiket. Így, bár mindenki számára kicsit szimpatikussá válnak rövid távon, de el is veszítik karakterüket. Pontosan azért fogadja el őket mindenki valamely mértékben, mert „nincs többé éle” a karakterének, viszont ezzel mindenki számára feledhetővé is válik az adott személy. Nézzük, hogyan mutatja a teszt ezt az állapotot!
15. ábra: RISE Junior elemzés központi diagram: úszó profil
Az alapvetően Supporter elsődleges és Expert másodlagos személyiségkarakterrel rendelkező gyermek ugye introvertált, érdekeit nehezebben érvényesíti az életben, ezt mutatja eredeti személyisége. A jelen személyiségben jól látni, hogy a válaszadások során minden személyiségfaktort egyforma mértékben látott magában, saját maga nem tudja eldönteni, hogy kinek kellene lennie valójában. Ilyen esetben fontos a rövid távú viselkedés vizsgálata, hiszen ha ott sem tér vissza eredeti személyiségéhez a gyermek, akkor a jelenben látható stressz tartóssá válik. A példában szereplő gyermeknél jól látható, hogy a helyzet átmeneti, és már 6-9 hónapon belül igyekszik visszatalálni eredeti önmagához. Vagyis beavatkozásra nincsen jelenleg szükség. Viszont azt fontos felmérni, hogy miért érezte stresszben magát ebben az időszakban. Tehát fontos, hogy ne azonnal „essünk neki” a gyermek faggatásának, hiszen magától kezeli a problémát, de együtt tekintsünk majd vissza úgy 3-6 hónap múlva erre az időszakra, és értékeljük közösen vele a történteket, megelőzvén, hogy hasonló helyzet a jövőben is kialakulhasson. Pontosan ezt tettük ebben az esetben, és a szülők meg is kapták a választ. A gyermek alapvetően egy szerethető ember, Supporter, törődik társaival, de több társában csalódott, ráébredt, hogy csak kihasználták kedvességét. A teszt kitöltése előtt nagyjából két évvel úgy döntött, hogy akkor ő is másként viselkedik majd, nem kell neki mindig a jó kislánynak lennie. Felvett egy „nekem minden mindegy” pózt, ami elmondása szerint olyan mértékben nem volt szimpatikus, hogy azokat a barátait is már majdnem elmarta, akik számítanak neki. Ezért is gondolta úgy, hogy bár még biztosan többen ki fogják használni, viszont ő nem tud arrogáns lenni hosszú távon, fontosak a legjobb barátai, és mivel a viselkedése pozitív változására meg is kapta a pozitív eredményeket a társaktól, így ezen az úton is kíván maradni.
4.4.2. Nem őszinte Junior gyermek
A RISE mechanizmusa és algoritmusa tartalmaz ún. „hazugságvizsgálati modulokat”, melynek segítségével ki lehet szűrni, hogy egy adott teszttöltő nem adott őszinte válaszokat. Felnőtt teszteknél ennek komoly jelentősége van, hiszen az elemzett személyek már sokat veszíthetnek azon, ha például egy szervezetfejlesztésnél kiderül, amit ők pontosan tudnak, hogy az adott feladatra személyiségük alkalmatlan. Éppen ezért tökéletesen tudják – legalábbis ők 100%-osan hisznek benne, pedig sokszor óriásit tévednek e kérdésben –, hogy ha kiderült az igazság, akkor elveszíthetik jól megőrzött, kényelmes állásukat. Legtöbbször ezt vezetői pozícióban dolgozó munkavállalóknál tapasztaljuk, ahol az irányításuk alatt lévő emberek végzik el az ő munkájukat is, és ezt saját érdemként adják el a legfelsőbb vezetésnek. Nos, gyermekek esetében azért ritka ez a helyzet, ennek okai pedig különbözőek lehetnek, de minden esetben egyértelműen definiálni lehet azt az eredeti személyiség vizsgálata alapján.
16. ábra: RISE Junior elemzés központi diagram: nem őszinte válaszadás
Amennyiben a jelen személyiség és a rövid távú viselkedés tökéletesen ugyanazt a mintázatot mutatja, vagyis „úszó profilt” definiál, akkor biztosan a teszt megvezetéséről van szó. Személyiségünk módosulhat úgy, hogy nem is tudunk róla. Így azt sem vesszük észre, hogy mindenki számára meg akarunk felelni. Ez egy tudattalan folyamat eredménye. Rövid távú viselkedésünk minden esetben tudatos, hiszen mi találjuk ki, hogyan is fogunk kommunikálni ahhoz, hogy rövid távú céljainkat elérjük. Ebben az esetben egy Supporter-Expert gyermek – aki egyébként igen híres, válogatott sportoló – nem akarja megmutatni kifelé, hogy nem a tökéletes atléta személyiséggel rendelkezik. Nem tud keresztülgázolni mindenkin a győzelemért, sőt, a győzelem sem a legfontosabb számára. A csapat, a csapat eredménye nagyon fontos, de nem minden áron. Egyébként ez a példa is jól mutatja, hogy mekkorát tévedhetnek a gyermekek a felvett szerepekkel kapcsolatban, vagy abban, hogy mi jó és mi nem. Hiszen csapatsportágakban ez a karakter egy tökéletes siker karakter. A visszajelző műhelymunkán nagyon érdekes volt a sportoló jelenléte. Addig a pillanatig, amíg ki nem derült, hogy a Supporter játékos milyen hatalmas érték egy csapatnak, szinte meg sem szólalt, próbált „elbújni”. Onnantól kezdve viszont igazi hajtóereje volt a munkának, és motiváló ereje a csapatnak.